Sziasztok!
Örültem a feliratkozóknak meg a pipáknak, és végre eljött az idő. A prológus ideje, remélem tetszeni fog nektek és több embert csalogatok a blogomra. Kérlek titeket írjátok le a véleményeteket, ti milyenek találtátok ezt a kis betekintőt. Nem is jártatom tovább a számat. Jó olvasást.
Prológus
Az író szemszöge
2007. április. 12.
A fák leveleinek őrjítő recsegését, még talán a szomszéd város is hallhatta. A nagy területen elfekvő, Darkwoodi rezervátum már évtizedek óta háborítatlanul áll a vidéken. Mert a régi legendák, nem hagyták békében se az élőket, se a holtakat. Mindenki rettegett, csak azok nem akiknek még a nagyszüleik nem mesélték el a rém történeteket, a kandallónál. Mert féltek, mi várhat szeretett drága gyermekeikre.
Az égbolton sorra gyülekeztek a vihar felhők, nem akarták háborítatlanul hagyni a táborozókat. Ám furcsa volt mert a fellegek a belváros felé nem is haladtak, csak a hatalmas fával borított vidéket takarták el. Kristály tisztán lehetett hallani az eső minden egyes csépjének koppanását, a fák levelein és a földön.
A hatalmas rengeteg, viszont nem volt kihalt. Különféle állatok kedvenc paradicsoma volt. Főleg nyulaké, farkasoké, őzeké, s millió másnak adott otthont. Az erdő déli részén, egy kis patak csordogált. Ragyogó kék víz folydogált benne, de még is valami megzavarta az egyenletes sodrást. Egy aprócska kis papír hajó, amit két apró kis kéz engedett útjára.
Kicsinyke test előre- hátra dülöngélt a víz fodrozódására, és csillogó szemekkel figyelte, a benne úszó ezüstös pikkelyű hal sereget. Hosszú barna tincsein, csakúgy ragyogtak az eső cseppek. De édesanya, nem engedte egyetlen tündérkéjét megfázni, rárakta törékeny kis testére, a piros fehér pöttyös esőkabátját. S engedte tovább üljön a fatörzsön, és szemlélte tovább a csermely élővilágát.
De milyen is egy kisgyermek, kíváncsi, főleg ha meglát valamit ami felkelti az érdeklődését.
Egy hófehér nyúl. A lány mit sem törődve azzal, hogy nem szabad elmenni a táborhelyről, szapora léptekkel követe a nyulat. Néhányszor elesett, a fák kússza gyökereiben. De hangot se szólaltatott meg a száján, inkább kacagva futott a kisállat után.
Mikor beért az erdő sűrűjébe, már teljesen szem elől tévesztette a fülest. Sőt még azt se tudta, hogy ő hol van. Tekintett jobbra-balra, de semmit nem segített. Eltévedt.
Megszeppenve körbenézet, de csak sűrű ködöt látott, vékony karjait összezárta teste körül, s szelíd hangon megszólalt.
-Anya, apa.- szaladt ki egy könnycsepp a szeme szegletéből, és újra elkezdet futni, remélte hátha megtalálja az ösvényt. Tincseit csontos kis ujjával elseperte a szeméből.
A bokor felől valami motoszkálást halott, nem tudta mi van ott, de még is látni akarta. Szép kis fejecskéjét ide-oda mozgatta, majd meglátta. Két szempárt. Két vörösen izzó, sátáni pillantást.
Már nem is érdekelte mi lehet a növény sűrűjében, csak el akart onnan menni. De ami a sövényben lapult, valahogy vágyott a gyermekre. Nem akarta máshogy látni csak holtan. Állatias ordítására a lány hátra esett, de még volt benne annyi bátorság, hogy felkapjon a földről egy elkorhadt faágat.
- Bethany.-szólalt meg egy kétségbeesett anyuka hangja, s ahogy a köd felszállt, a szörnyeteg vele együtt távozott.
De milyen is egy kisgyermek, kíváncsi, főleg ha meglát valamit ami felkelti az érdeklődését.
Egy hófehér nyúl. A lány mit sem törődve azzal, hogy nem szabad elmenni a táborhelyről, szapora léptekkel követe a nyulat. Néhányszor elesett, a fák kússza gyökereiben. De hangot se szólaltatott meg a száján, inkább kacagva futott a kisállat után.
Mikor beért az erdő sűrűjébe, már teljesen szem elől tévesztette a fülest. Sőt még azt se tudta, hogy ő hol van. Tekintett jobbra-balra, de semmit nem segített. Eltévedt.
Megszeppenve körbenézet, de csak sűrű ködöt látott, vékony karjait összezárta teste körül, s szelíd hangon megszólalt.
-Anya, apa.- szaladt ki egy könnycsepp a szeme szegletéből, és újra elkezdet futni, remélte hátha megtalálja az ösvényt. Tincseit csontos kis ujjával elseperte a szeméből.
A bokor felől valami motoszkálást halott, nem tudta mi van ott, de még is látni akarta. Szép kis fejecskéjét ide-oda mozgatta, majd meglátta. Két szempárt. Két vörösen izzó, sátáni pillantást.
Már nem is érdekelte mi lehet a növény sűrűjében, csak el akart onnan menni. De ami a sövényben lapult, valahogy vágyott a gyermekre. Nem akarta máshogy látni csak holtan. Állatias ordítására a lány hátra esett, de még volt benne annyi bátorság, hogy felkapjon a földről egy elkorhadt faágat.
- Bethany.-szólalt meg egy kétségbeesett anyuka hangja, s ahogy a köd felszállt, a szörnyeteg vele együtt távozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése